63. Beteljesülés után (既濟, CSI CSI)

A nagy átmeneteket követő időszakokban minden előrenyomakszik, a fejlődés és kibontakozás felé törekedve. Ez a kezdeti nagy előrenyomulás azonban nem jó, s később bizonyosan csak vereséghez és összeomláshoz fog vezetni, amennyiben az ember túllő a célon. Az erős jellem ezért nem hagyja, hogy átragadjon rá az általános szédület, hanem időben lefékezi magát. Meglehet, hogy nem tud teljesen érintetlen maradni azoktól a bajoktól, amiket az általános tülekedés idéz elő, azonban mivel viselkedése helyes volt, e következmények csak hátulról találják el, s nem okoznak komoly kárt neki, hasonlóan a rókához, amely már szerencsésen átkelt a vízen, csak a farka toccsan a vízbe az utolsó pillanatban.

Amikor asszony utazott a hintón, felfeszítettek egy függönyt, amely megóvta őt a kiváncsi pillantásoktól. Ha e függöny elkallódott, az illemmel ellentétes lett volna a továbbutazás. A közéletre alkalmazva ez azt jelenti, hogy valakivel szemben, aki teljesíteni akar valamit, mértékadó helyről nem tanúsítják azt a bizalmat, amire az illetőnek mintegy a személyes védelme érdekében szüksége lenne. Éppen a beteljesülés utáni időszakokban gyakori, hogy az uralkodók gőgössé és elbizakodottá válnak, s nem törődnek többé azzal, hogy előzékenyen támogassák az ismeretlen tehetségeket.

Ebből aztán szokás szerint stréberség keletkezik. Ha az ember felülről nem kap bizalmat, akkor elkezdi keresni azokat az eszközöket és módokat, amelyek révén ezt mégis elnyerhetné, és önmagát a fénybe állíthatná. Az ilyen méltatlan viselkedéstől azonban a könyv eltanácsol bennünket. "Ne szaladj utána..." Ne alázzad meg magadat a külvilág előtt, hanem maradj nyugton, és fejleszd tovább önállóan személyes értékeidet. Az idők változnak. Amikor az idő hat fokozata letelik, új korszak következik majd. Ami valóban hozzánk tartozik, azt az ember nem tudja tartósan elveszíteni. Magától visszakapjuk azt. Csupán várni kell tudni.

A "felséges ős" a Jin dinasztiából származó Vu Ting császár dinasztikus megjelölése volt. Miután a saját birodalmában erős kézzel rendbetette a dolgokat, hosszú gyarmatosító hadjáratokat folytatott a hunok által lakott északi határvidék leigázására, ahonnan azok állandóan betörésekkel fenyegették. A helyzet arról szól, hogy a beteljesülés utáni időkben, amikor új hatalom került fölülre és belül már minden rendbejött, bizonyos fokig szükségszerű, hogy kezdetét vegye a gyarmatosító terjeszkedés. Ennek során rendszerint hosszadalmas harcokkal kell számolni. E tekintetben azonban rendkívül fontos a helyes gyarmati politika. A keservesen megszerzett területeket nem szabad menhelynek használni olyan emberek számára, akik odahaza valamilyen módon lehetetlenné tették magukat, de "a gyarmatokon még megteszik". Az ilyen politikával már az elején elrontanánk a siker minden esélyét. Ez kicsiben éppúgy érvényes, mint nagyban; nem csak a felemelkedőben lévő államok folytatnak ugyanis gyarmatosító politikát. Minden feltörekvő vállalkozás magában hordja a terjeszkedés vágyát, az azzal szükségképpen együttjáró veszélyekkel együtt.

A virágzó kultúra időszakában mindig elő-előadódnak megrázkódtatások, amelyek felfedik a társadalom rejtett belső bajait, s ezek eleinte rendszerint nagy feltűnést váltanak ki. Mivel azonban a helyzet általában kedvező, e bajok különösebb nehézség nélkül befoltozhatók, s a nyilvánosság elől ismét elrejthetők. Az emberek könnyen megfeledkeznek az egészről, s úgy néz ki, mintha ismét egyetemes béke uralkodna. A gondolkodó ember számára azonban az ilyen esetek a legkomolyabb figyelmeztetést jelentik, amit semmiképpen sem hanyagol el. Csak ezáltal tudja az ember elejét venni a rossz következményeknek.

A beteljesülés utáni időszak lelki hangulata a vallási magatartást is befolyásolja. Az egyszerű ősi formák helyébe az istentiszteletek egyre gazdagabb megformálása, s az egyre nagyobb külső pompa lép. E színpompás bemutatókból azonban hiányzik a belső komolyság. Az isteni akarat lelkiismeretes betartása helyébe az emberi önkény lép. Azonban miközben az emberek csak azt látják, ami a szemük előtt van, Isten belelát a szívekbe. Ezért nincs annyi áldás a pompázatos, ám hideg istentiszteletekben, mint az egyszerű, de vallásos áhitattal áthatott áldozásban.

Itt lezárásképpen még egy figyelmeztetést kapunk. A vízen való átkelést követően csak abban az esetben kerülhet az ember fejjel a vízbe, ha könnyelműen még egyszer a víz felé fordul. Mindaddig, amíg az ember halad előre és nem tekint hátra, elkerülheti ezt a veszélyt. Mindig van azonban egyfajta csábítás arra, hogy megálljunk, és visszatekintsünk a leküzdött veszélyre. Az ilyen hiú öntetszelgés azonban nem vezet jóra. Az ember ezáltal ismét veszélybe kerül, s hacsak nem szánja el magát a feltartóztathatatlan előrenyomulásra, akkor könnyen e veszély áldozatául eshet.