Minden lénynek szüksége van a felülről jövő táplálásra. A táplálék adományozásának azonban megvan a maga ideje, amit az embernek ki kell várnia. A jel felhőket ábrázol az égen: ők adják az esőt, amely megörvendeztetik az egész növényvilágot, s amely az embereket is étellel-itallal látja el. Ez az eső a maga idejében érkezik. Az ember nem kényszerítheti ki, hanem ki kell azt várnia. A várakozás gondolatát ezenkívül a két összetevő jel tulajdonságai is sugallják: belül erő, az előtérben veszély. Az erős a veszély láttán nem cselekszik elsietve, hanem tud várni, míg aki gyenge, az izgulni kezd a veszély miatt és nincs türelme várni.
VÁRAKOZÁS. Ha őszinte vagy, jut világosság és siker. Az állhatatosság üdvözít. Előmozdító ez átkelni a nagy vízen.
A várakozás nem hiú reménykedés. Benne van a belső bizonyosság, hogy az ember a célját eléri. Ez a bizonyosság adja azt a belső világosságot, ami egyedül, sikerre visz. Belőle fakad ugyanis az üdvözítő állhatatosság és ez ad erőt a nagy vízen való átkeléshez.
Az ember veszély előtt áll, amit le kell küzdenie. A gyengeség és türelmetlenség nem jó semmire. Csak az erős képes szembenézni a sorsával, csak ő rendelkezik belső bizonyossága révén a szükséges kitartással. Ez az erő az önmagával szembeni kíméletlen őszinteségben mutatkozik meg. Az eseményekből csak akkor gyúlik a sikerhez vezető utat láthatóvá tévő világosság, ha az ember képes olymódon szemrevételezni a dolgokat, ahogyan azok vannak, bármiféle önámítás, vagy illúziók nélkül. Az út felismerését aztán kitartó, elszánt cselekvésnek kell követnie; ugyanis csak aki elszántan megy sorsa elébe, képes a kihívásnak eleget tenni. Ebben az esetben képes az ember átkelni a nagy vízen, vagyis meghozni a döntést és megbirkózni a veszéllyel.
Felhők tornyosulnak az égen: ez a VÁRAKOZÁS képe. A nemes ember így eszik-iszik, derűs, s jó a kedélye.
Amikor felhők jönnek fel az égen, akkor ez annak a jele, hogy esni fog; Ilyenkor már nincs mit tenni, mint várni, amíg az eső elered. Így van ez az életben is, amikor valamilyen sorsesemény készülődik. Mindaddig, amíg nem érkezett el az idő, nyugodtan gyűjtenünk kell az erőnket — testben evéssel-ivással, lélekben derűvel és jókedéllyel —, s nem szabad aggodalmaskodni, vagy megpróbálni saját tetteinkkel beleavatkozni a jövő alakulásába. A sors teljesen magától megérik, s mi ekkor felkészülten várjuk.
Várakozás a mezőn. Előmozdító ez megmaradni abban, ami tartós. Makulátlanság.
A veszély még messze van. Az ember egyelőre a nyílt mezőn várakozik. A viszonyok még egyszerűek, csupán van valami a levegőben, hogy valami történni fog. Ilyenkor helyénvaló fenntartani az élet rendszerességét mindaddig, amíg csak lehet. Csak ezáltal óvhatjuk meg magunkat erőink túl korai elfecsérlésétől, s maradhatunk mentesek hibától és szeplőtől, ami később gyengeség forrásául szolgálhatna.
Várakozás a fövenyen. Van valami mendemonda. Üdvös vége lesz.
A veszély fokozatosan közeledik. A föveny a folyó partján van, tehát közel a veszélyhez. Súrlódások jelei mutatkoznak. Ilyen időszakban könnyen felüti a fejét az általános nyugtalanság. Mindenki a másikat hibáztatja. Aki ilyenkor higgadt marad, annak sikerülni fog a végén mindent jóra fordítania. Előbb-utóbb minden rágalom elnémul, ha az ember nem teszi meg azt a szívességet, hogy sértett válaszbeszéddel reagál.
Az iszapban való várakozás meghozza az ellenséget.
Az iszap, amit már átmosott a folyóvize, nem a legalkalmasabb hely a várakozásra. Ahelyett, hogy erőt gyűjtött volna a vízen egyhuzamban történő átkeléshez, az ember túl korán vágott neki, úgyhogy erőiből éppen csak az iszapig futotta. Az ilyen kedvezőtlen helyzet kívülről odavonzza az ellenfeleket, akik természetszerűleg kihasználják a helyzetünket. Egyedül a komolyság és elővigyázat segíthet megóvni magunkat a kártól.
Várakozás vérben. Ki a gödörből!
A helyzet rendkívül veszélyes. A dolog teljesen komolyra fordult, s élet-halálra megy. Küszöbön áll a vérontás. Az ember nem léphet sem előre, sem hátra. El vagyunk vágva, mint egy gödörben. Ilyenkor nem lehet mást tenni, mint egyszerűen kitartani, s átadni magunkat a sorsunknak. A veszélyes gödörből való kikerülés egyetlen lehetséges módja ez a nyugalom, amely a saját magatartással nem teszi még súlyosabbá az elszenvedett csapást.
5. változó vonal
[K]
11. A béke
Kenyér és bor mellett várakozni. Az állhatatosság üdvözít.
Még a veszély közepette is vannak nyugodt időszakok, amikor az embernek viszonylag jól megy. Ha az ember rendelkezik a megfelelő belső erővel, akkor ezeket a pihenőidőszakokat kihasználja arra, hogy erőt gyűjtsön a következő összecsapásra. Élvezi a pillanatot anélkül, hogy közben hagyná magát elterelni a céljától; ezért állhatatosságra is szüksége van ahhoz, hogy győztes maradjon.
Ugyanez a közéletben is így van. Nem lehet mindent egyszerre elérni. A legbölcsebben az jár el, aki nem sajnálja az embereitől az ilyen pihenőket, amelyek élénkítik a munkakedvet egészen a feladat befejezéséig. Ebben rejlik az egész jelnek a titka. E jel éppen abban különbözik az AKADÁLY jelétől (39), hogy az ember, miközben várakozik, biztos a dolgában, s ezért nem hagyja magát megfosztani a belső derű adta nyugalomtól.
Az ember beleesik a gödörbe. Ott három hívatlan vendég érkezik. Becsüld meg őket, s ez, a végén üdvözít.
A várakozásnak vége: a veszélyt többé nem lehet elhárítani. Az ember beleesik a gödörbe, s meg kell adnia magát az elkerülhetetlennek. Úgy tűnik, minden hiába. Ám éppen a bajok kellős közepén vesznek a dolgok előre nem látható fordulatot. Anélkül, hogy bármit is tennénk, kívülről történik egy beavatkozás, aminek a természete felől az embernek eleinte kétségei lehetnek: vajon segítség, vagy megsemmisülés közelít? Ilyenkor jó, ha az ember belsőleg mozgékony marad. Nem a dacosan visszautasító magába zárkózás a helyes, hanem az új fordulat hódolatteljes üdvözlése. Így az ember végül kikerül a veszélyből, s minden jóra fordul. Sokszor a szerencsés fordulatok is olyan formában jelentkeznek, hogy eleinte idegennek látszanak.