A fiatalság-bohóság gondolata e jelben kétféle módon is kifejezésre jut. A fölső jel, a Ken képe a hegy, az alsóé, a Kané pedig a víz. A hegy alól előbukkanó forrás pedig a tapasztalatlan ifjúság jelképe. A fölső jel tulajdonsága a nyugvás, az alsóé pedig a mélység, a veszély. A veszélyes mélység előtt való nyugodt időzés ugyancsak az ifjúkor gyámoltalan bohóságának a szimbóluma. A két jelben bennerejlik azonban az út is, amelyen keresztül az ifjúkori bohóság leküzdhető. A víz olyasvalami, ami szükségképpen továbbfolyik. Amikor a forrás a felszínre tör, természetszerűleg nem tudja azonnal, hogy hová-merre. Azonban kitartó csordogálásával feltölti a bemélyedéseket, amelyek akadályozzák a továbbhaladásban, s végül sikert ér el.
A fiatalkori bohóság sikeres. Nem én keresem a balga ifjút, a balga ifjú keres engem. Az első jóslásnál felvilágosítom. Ha kétszer, vagy háromszor kérdez, az már molesztálás. Ha pedig molesztál, semmiféle felvilágosítást sem adok. Előmozdító az állhatatosság.
Fiatalkorban nem rossz a bohóság. Az ember ezzel együtt is sikeres lehet, csak tapasztalt tanítót kell magának találnia es a helyes attitűddel kell ahhoz közelítenie. Ehhez az első az, hogy az ember tudatában legyen a saját tapasztalatlanságának és rászánja magát arra, hogy tanítót keres magának. Ez a szerénység és érdeklődés elengedhetetlen a megfelelő befogadó-készség kialakulásához, ami a tanító iránti tiszteletteljes elismerésben fog megnyilvánulni.
Ezért kell a tanítónak várnia, amíg felkeresik őt. Semmi esetre sem szabad magát ajánlgatnia: csak ebben az esetben fog az oktatásra a megfelelő időben és megfelelő módon sor kerülni.
A válasznak, amit a tanító a tanítvány kérdésére ad, világosnak és egyértelműnek kell lennie, olyannak, mint amilyet a jóslatkérő is kapni szeretne. A másik oldalon viszont úgy kell ezt aztán fogadni, mint a kétségek feloldásának és a döntésnek a kulcsát. A bizalmatlan, vagy át nem gondolt továbbkérdezés csak arra jó, hogy molesztálja a tanítót, aki ilyen esetben a legjobban teszi, ha hallgat és tudomást sem vesz a további kérdésekről, hasonlóan a jósláshoz, ahol ugyancsak egyetlen választ kapunk, s minden további, kételkedő kérdés elutasításra kerül.
Ha mindehhez még állhatatosság is járul, amely nem hagyja abba mindaddig, amíg az ember pontról pontra mindent el nem sajátít, akkor teljesen biztosak lehetünk a szép sikerben.
A jel tehát ugyanúgy tanáccsal szolgál a tanító, mint a tanítvány számára.
Hegy alól előbukkanó forrás: a FIATALSÁG képe. A nemes ember így tettei alaposságával fejleszti jellemét.
A forrás azáltal jön áramlásba és küzdi le az állóhelyzeteket, hogy minden, az útjába eső bemélyedést feltölt. Ugyanígy a jellem építésének az útja is az alaposság, amely nem ugrik át semmit, hanem fokozatosan és kitartóan kipótol minden hiányt, mint a víz a lyukakat, s így halad előre.
A balgákat elnézően kezelni üdvözít. Asszonyt kezelni tudni üdvözít. A fiú felnőtt már a gazdasághoz.
Itt olyan emberről van szó, akinek nincs még külső hatalma, de már rendelkezik a szükséges lelkierővel ahhoz, hogy viselni tudja a rá háruló felelősséget. Rendelkezik azzal a belső szilárdsággal és fölénnyel, ami lehetővé teszi számára, hogy elnézően kezelje az emberi balgaság gyengeségeit. Ugyanez a felfogás jellemzi a nőkkel, mint a gyengébb nem képviselőivel szemben is. Az embernek tudnia kell, hogyan vegye őket, s hogyan viselkedjen velük elismerőleg, egyfajta lovagias elnézéssel. Csak a belső erő és a külső visszafogottság együttese teszi az embert képessé arra, hogy magára vegye egy nagyobb társadalmi szerveződés irányításának a felelősségét, s ezáltal valódi sikert érjen el.
Ne végy olyan leányt, aki egy acélos férfit lát, s máris nem ura magának. Semmi sem előmozdító.
Egy gyenge, tapasztalatlan ember, aki fölfelé törekszik, könnyen elveszíti a saját külön egyéniségét, amikor egy magasabb állásban lévő erős személyiséggel találkozik, akit elkezd szolgaian utánozni. Olyan leányhoz hasonlít, aki rögtön hanyatt vágja magát, ha egy erős férfival találkozik. Az ilyen szolgai közeledésnek nem szabad elébe mennünk, az nem tenne jót sem az ifjúnak, sem a nevelőnek.
A leány méltóságához hozzátartozik, hogy megvárja, amíg udvarolnak neki. A felajánlkozás mindkét esetben méltatlan, s nem jó egy ilyen ajánlatot elfogadni.