2. Befogadó (坤, KUN)

A jel csupa megszakított vonalból áll. A megszakított vonal a jin árnyékos, lágy, befogadó őserejének felel meg. A jel sa­játossága az önátadás, képe pedig a föld. Tökéletes ellenpárja a TEREMTŐ-nek, ám nem az ellentét értelmében: viszonyuk egymást kiegészítő, s nem egymással hadakozó jellegű. Ez a természet a szellemmel szemben, a föld az éggel szemben, a térbeli az időbelivel szemben, a női-anyai a férfias-apaival szemben. Ez az ellentétpár, mint alapelv azonban az emberi viszonyokban is felfedezhető, nemcsak a férfi és nő közötti kapcsolatban, hanem a fejedelem és minisztere, vagy az apa és fiú közötti viszonyban is; sőt még az egyes emberen belül is jelen van ez a kettősség a szellemi és az érzéki együttlétezése for­májában.

Valódi kettősségről azonban tulajdonképpen nem lehet be­szélni, mivel a két jel között egyértelmű rangsorviszony áll fenn. Önmagában véve a Befogadó természetesen ugyanolyan fontos, mint a Teremtő, azonban az önátadás tulajdonsága eleve meghatározza ennek az őserőnek a helyzetét a Teremtőhöz képest. A Teremtő irányítása és ösztönzése alatt kell állnia, s akkor hatása kedvező lesz. Rosszindulatúvá csak akkor válik, ha kilép ebből a helyzetből, s a Teremtővel egyenrangúan akar annak oldalára állni. Ebben az esetben a Teremtővel szemben ellentét és harc támad, amelynek hatása mindkét félre nézve kedvezőtlen.

A Teremtő négy alapvonása: a »magasztos valóra válás, előmozdító állhatatosság« a Befogadó jellemzésében is megtalál­ható. Az állhatatosság azonban itt közelebbről is meg van határozva: a kanca állhatatosságáról van szó. A Befogadó a térbeli valóságot jelöli a Teremtő szellemi potenciáljával szem­ben. Amikor a lehetséges valósággá válik, s a szellemi térbelivé lesz, ez mindig egybehatároló, egyedi meghatározáson keresz­tül történik. Ez fejeződik ki abban, hogy itt az »állhatatos« szóhoz még egy közelebbi meghatározást is hozzáfűztek, ti. hogy a »kancáé«. A ló a földhöz tartozik, hasonlóan, mint ahogy a sárkány az éghez, s a rónákon át való fáradhatatlan vágtájával a föld hatalmas térbeli kiterjedését jelképezi. A »kanca« kifejezést talán azért választották, mert a kancában egyszerre van jelen a ló ereje és gyorsasága, valamint a tehén szelídsége és odaadása.

A természet csak azért tudja a szellem ösztönzéseit megvaló­sítani, mert felér a Teremtő lényegéhez. Gazdagsága abban áll, hogy ő táplálja valamennyi lényt, nagysága pedig abban, hogy mindent széppé és nagyszerűvé formál. Így virágoztat fel min­dent, ami él. Míg a Teremtő nemzi a dolgokat, a Befogadó az, aki által azok megszületnek.)

Az emberi viszonyokra alkalmazva tehát arról van szó, hogy a helyzetnek megfelelően kell viselkedni. Az ember nincs abban a helyzetben, hogy önálló lehessen, hanem mint segítőerő működik. Igaz ugyan, hogy valamit teljesítenie kell. Feladata azonban nem az, hogy vezetni próbáljon — ezzel csak tévútra vinné magát , hanem hogy engedje magát vezetni. Ha az ember megérti, hogy a sorssal szemben megadással kell visel­tetnie, akkor bizonyosan megfelelő vezetésre fog találni. A nemes ember hagyja magát vezetni. Nem tör vaktában előre, hanem megérti, hogy milyen magatartást kíván tőle a helyzet, s követi a sors útmutatását.

Ahol az ember valamit végre akar hajtani, ott segítségre és barátokra van szüksége a fáradozás és erőfeszítés időszakában, ha a megvalósítandó eszmék már megállapítást nyertek. A fáradozás és erőfeszítés időszakát a dél és a nyugat jelképezi. A dél és a nyugat ugyanis azt a helyet jelenti, ahol a Befogadó a Teremtőért fáradozik — mint a természet nyáron és ősszel. Ha az ember nem szedi össze minden erejét, akkor nem tud elkészülni a feladattal, amit végre kell hajtania. Ezért barátokra lelni itt annyit jelent, mint teljesítőképessé válni. Azonban a fáradozás és erőfeszítés mellett megvan az ideje a tervezésnek és rendezésnek is; ehhez pedig magányra van szükség. A kelet jelképezi azt a helyet, ahol az ember átveszi urától a meg­bízatást, az észak pedig azt a helyet jelenti, ahol jelentést tesz az elvégzettekről. Ilyenkor pedig magányosnak és elfogulatlan­nak kell lennie. Ezekben a megszentelt órákban az embernek kerülnie kell a társaságot, nehogy pártoskodó gyűlölködés és részrehajlás zavarja meg a belső tisztaságot.

Ahogyan egy ég van, ugyanúgy földből is csak egy van. Míg azonban az ég esetében a jel megkettőződése az időbeli tarta­mot fejezte ki, a föld esetében ugyanez a térbeli kiterjedést és szilárdságot jelenti, aminek révén tart és hordoz mindent, ami csak él és mozog rajta. A föld odaadó mivoltában kivétel nélkül hordoz mindent, tekintet nélkül arra, hogy az jó, vagy rossz. A nemes ember tehát ugyanígy tágassá, derékké és teherbíróvá formálja jellemét, hogy képessé váljon elbírni és hordozni em­bereket és dolgokat.