16. A lelkesültség (豫, JÜ)

A negyedik helyen, a főhivatalnok helyén lévő erős vonal az összes többi, gyenge vonal részéről előzékenységet és engedelmességet tapasztal. A felső ősjel, a Csen tulajdonsága a mozgás, míg az alsóé, a Kuné az engedelmesség és odaadás. Olyan mozgás veszi tehát kezdetét, amely odaadással találkozik, s ennek következtében magával ragadóan, lelkesítőleg hat. Nagy jelentőségű továbbá a legkisebb ellenállás vonalán történő mozgás törvénye, amely e jel esetében mint a természeti események és az emberi élet törvénye fogalmazódik meg.

A lelkesültség időszaka azon alapszik, hogy van egy jelentős egyéniség, aki ráérez a nép lelkére és azzal összhangban cselekszik. Ezért talál általános, önkéntes engedelmességre. Ahhoz, hogy az ember lelkesedést tudjon ébreszteni, elengedhetetlen, hogy rendelkezéseivel a vezetettek természetéhez igazodjon. A legkisebb ellenállás vonalán történő mozgás e szabályán alapul a természeti törvények megingathatatlansága. Az ilyen törvény ugyanis nem valami olyasmi, ami a dolgokat kívülről befolyásolja, hanem a mozgásnak a dolgokban bennerejlő harmóniája. Ezért nem térnek le az égitestek a pályájukról, s megy végbe minden természeti történés rögzített szabályszerűségek szerint. Ugyanígy vannak a dolgok az emberi társadalomban is. Itt is csak olyan törvényeket lehet keresztülvinni, amelyek a nép érzületében gyökereznek, míg azok a törvények, amelyek ennek az érzületnek ellentmondanak, csak elkeseredést ébresztenek.

A lelkesültség aztán azt is lehetővé teszi, hogy segítőtársakat állítsunk be a feladat végrehajtásához anélkül, hogy rejtett ellenállástól kellene tartanunk. A lelkesültség képes arra is, hogy a tömegek mozgását - például egy háborúban — oly mértékben egységesítse, ami lehetővé teszi a győzelem kivívását.

Amikor nyár elején a mennydörgés, ez az elektromos erő ismét előzúdul a földből, s az első zápor felfrissíti a természetet, régóta tartó feszültség oldódik ki. Megkönnyebbülés és öröm tölti el szíveket.. Ugyanígy a zenének is megvan a hatalma, hogy oldja a szív feszültségeit, a sötét érzések szorítását. A szív lelkesültsége önkéntelenül is megnyilvánul a dalra fakadásban, a táncban és a test ritmikus mozgásában. Ősidők óta foglalkoztatja az emberiséget a láthatatlan hang lelkesítő hatásának rejtélye, amely az emberek szívét mozgatja és egyesíti. Az uralkodók kihasználták ezt a természetes vonzódást a zenéhez: felmagasztosították és szabályozták azt. A zenére mint szent és komoly dologra tekintettek, aminek az volt a feladata, hogy megtisztítsa az emberek érzéseit. A hősök erényeit kellett magasztalnia, hidat verve a láthatatlan világokba. A templomokban az emberek zenével és pantomimjátékkal közeledtek Istenhez (mely utóbbiból fejlődött ki később a színház). A világ szépségei iránti vallásos érzület egyesült a legszentebb emberi érzéssel, az ősök előtti hódolat érzésével. Az ősöket is meghívták ezekre az istentiszteletekre, mint az égi úr vendégeit s az emberiség képviselőit ama magasabb régiókban. A saját múlt és az istenség összekapcsolódása pecsételte meg a szövetséget ember és Isten között a vallásos lelkesültség ünnepélyes pillanataiban. Az uralkodó, aki saját őseiben az istenséget tisztelte, ilyen módon az ég gyermeke volt, akiben rejtélyes módon találkozott az égi és a földi világ.

E gondolatok a kínai kultúra utolsó és legmagasabb összegzését jelentik. Konfuciusz maga mondta a nagy áldozásról, ahol ezeket a szertartásokat gyakorolni szokták: „Aki teljesen megértette ezt az áldozatot, az képes volna az egész világot kormányozni úgy, mintha csak a tenyerén pörögne."