A jel egyfelől a hosszú ideje gyűlő feszültség áttörését jelenti, hasonlóan ahhoz, mint amikor a felduzzasztott folyó áttöri a gátakat, vagy ahogy kitör a felhőszakadás. Másfelől, az emberi viszonyokra alkalmazva viszont olyan időszakra utal, amikor a közönséges emberek kezdenek eltünedezni. Befolyásuk csökkenőben van, s egy határozott fellépés nyomán a viszonyok áttörésszerű megváltozása következik be. A jel a harmadik hónaphoz (április-május) rendelhető.
ÁTTÖRÉS. Az embernek a király udvarában elszántan ismertetté kell tennie a dolgokat. Az igazságnak megfelelően kell azokat kihirdetnie. Veszély! Az embernek értesítenie kell a saját városát. Nem előmozdító ez fegyverhez nyúlni. Előmozdító ez vállalkozni valamire.
Ha akár csak egyetlen közönséges ember is uralkodó helyzetbe kerül egy városban, képessé válhat arra, hogy elnyomja a nemeseket. Ha akár csak egyetlen szenvedély is befészkeli magát a szívbe, képessé válhat arra, hogy homályba borítsa az értelmet. Szenvedély és értelem nem létezhetnek egymás mellett, ezért ha az ember a jót akarja uralomra juttatni, akkor elkerülhetetlenül harcra van szükség. Az elszánt harcnak azonban, amit a jó folytat a rossz eltávolításáért, meghatározott szabályai vannak, amiket nem szabad figyelmen kívül hagyni, ha az ember sikert akar elérni. 1. Az elszántságnak az erő és a barátságos viszonyulás egységén kell alapulnia. 2. A rosszal nem szabad kompromisszumot kötni, hanem azt minden körülmények között nyíltan el kell utasítani. Ugyanígy a saját szenvedélyeinket, vagy hibáinkat sem szabad szépítgetni. 3. A harcot nem szabad közvetlenül erőszakos eszközökkel folytatni. Ahol a rosszat megbélyegzik, ott az rögtön a fegyverre gondol, s ha az ember megteszi neki azt a szívességet, hogy adok-kapok harcba bonyolódik vele, akkor ő maga fogja a rövidebbet húzni, mert maga is gyűlöletbe és szenvedélybe merül. Ezért is fontos, hogy az ember a saját háza táján kezdje a tisztogatást: saját személyét illetően is legyen résen a megbélyegzett hibákkal szemben. Így a rossz fegyverei maguktól elvesztik élüket, amikor nem találnak ellenfélre. Ugyanígy a saját hibáinkkal sem szabad közvetlenül szembeszállni. Mindaddig, amíg birkózunk velük, mindig azok kerülnek ki győztesen. 4. A gonosz elleni küzdelem legjobb módja az, ha az ember erőteljesen előrelép a jóban.
A tó az égig emelkedett: ez az ÁTTÖRÉS képe. Így a nemes ember bőséget adományoz lefelé, s irtózik attól, hogy meglévő erényében megnyugodjon.
Ha a tóvize az égbe emelkedik, akkor tartani lehet attól, hogy hamarosan felhőszakadás következik. Ez figyelmeztetésül szolgálhat a nemes ember számára, aki még elejét veheti egy erőszakos összeomlásnak. Ha valaki csak önmagának akarná a gazdagságot felhalmozni, anélkül, hogy másokra is gondolna, az bizonyosan megérné, hogy összeomlás következik be. Minden összegyűlést szétszóródás követ ugyanis. Ezért a nemes ember már gyűjtés közben is szétoszt. Ugyanígy a jelleme építése során is gondol arra, hogy ne merevedjen önfejű makacsságba, hanem az állandó szigorú önvizsgálat révén őrizze meg befogadókészségét.
Riadó. Este és éjszaka fegyverek. Ne rettegj semmitől.
Minden azon múlik, hogy fel legyünk készülve. Az elszántság szétválaszthatatlanul együtt kell, hogy járjon az elővigyázatossággal. Ha az ember alapos és megfontolt, akkor nem kell rettegnie, vagy aggodalmaskodnia. Ha állandóan éber, már akkor is, mielőtt még a veszély megérkezne, akkor felvértezve várhatja a veszély közeledtét, s nem kell semmitől sem félnie. A nemes ember azzal szemben is résen van, ami még nem látható, s arra is ügyel, ami még nem hallható. Ezért tartózkodhat a nehézségek közepette is úgy, mintha nem is volna semmiféle nehézség. Ha valaki kifejleszti a jellemét, akkor az emberek maguktól engedelmeskednek neki. Ha az értelem diadalmaskodik, akkor a szenvedélyek maguktól visszavonulnak. Ügyelni és nem feledkezni meg a fegyverzetről - ez a helyes útja a biztonságnak.
Hatalmasnak lenni a pofacsontban bajt hoz magával. A nemes ember szilárdan eltökélt. Magányosan vándorol, s eléri az eső. Megázik, s morognak ellene. Makulátlanság.
Az ember helyzete kétértelmű. Miközben a többiek mind elszánt harcban állnak a közönségesekkel, egyedül neki van bizonyos kapcsolata egy közönséges emberrel. Ha kifelé erősnek akarván mutatkozni ellene fordulna az illetőnek, mielőtt még arra a helyzet megérett volna, akkor ezzel az egész vállalkozást veszélybe sodorná, hiszen a közönséges embernek bőségesen volna ideje ellenintézkedéseket tenni. A magasabbrendű ember feladata itt rendkívül nehéz. Belül szilárdan eltökéltnek kell lennie, s miközben továbbra is fenntartja az érintkezést a közönségessel, őrizkednie kell attól, hogy bármely tekintetben is osztozzék annak közönségességében. Ilyen helyzetben az embert természetesen könnyen félreismerik. Azt gondolják róla, hogy a közönséges ember pártjához tartozik. Teljesen egyedül marad, mert senki sem érti meg őt. A közönséges emberrel fenntartott kapcsolata beszennyezi őt a tömeg szemében, s az emberek morgolódva ellene fordulnak. Ő azonban elviseli, hogy félreismerik, s mivel hű marad önmagához, nem követ el semmilyen hibát.
A fölső lábszárról hiányzik a bőr, s egyre inkább nehezére esik a járás. Ha az ember hagyná magát birkaként vezetni, akkor eloszlana a bánat. Ha azonban valaki e szavakat hallja, aligha hisz neki.
Az ember belső nyugtalanságtól szenved, úgyhogy nem képes nyugodtan megmaradni a helyén. Minden körülmények között előre akar jutni, s ezáltal leküzdhetetlen akadályok közé sodorja magát. Helyzetét tehát belső konfliktus jellemzi. Ennek oka saját makacssága volt, amellyel mindenáron keresztül kívánta vinni akaratát. Ha feladná ezt a makacsságát, minden jóra fordulna. E tanácsot azonban az illető sok más jótanácshoz hasonlóan inkább elengedi a füle mellett. A makacsság ugyanis azzal jár, hogy az embernek két füle van, mégsem hall.