Itt is egy kettős jellel van dolgunk. A Li, mint összetevő jel azt jelenti, hogy »tapadni valamihez«, »függésben lenni«, »nyugodni valamin«; de jelenti ezenkívül még azt is, hogy »fényesség«. Egy sötét vonal tapad a fölötte és alatta elhelyezkedő két világos vonalhoz — az üres tér képe a két erős vonal között, ami által ez utóbbiak világossá válnak. Ő a középső leány. A Teremtő felvette magába a Befogadó középső vonalát, s így keletkezett a Li. Ez, mint kép, a tűznek felel meg. A tűznek nincs meghatározott alakja, hanem az éghető dolgokba kapaszkodik, s ezen keresztül világít. Ahogy a víz az égből száll alá, úgy a tűz a földről lobog fel. Míg a Kan a testbe bezárt lelket jelenti, addig a Li a természetet mutatja annak átszellemült állapotában.
A KAPASZKODÓ. Előmozdító az állhatatosság. Sikert hoz. A tehén gondozása üdvözít.
A sötétség a fényhez tapad, kiteljesítve annak világosságát. Minthogy a világos fényt sugároz ki, szüksége van belül valami maradandóra, hogy ne égesse el magát maradéktalanul, hanem tartósan tudjon világítani. Minden, ami csak fénylik a világban, függ valamitől, amibe kapaszkodhat, s aminek révén tartósan képes világítani.
Így a Nap és a Hold az égbe kapaszkodik, a fű, a gabona és a fák pedig a földbe. A kettős tisztaságú elhivatott ember abba kapaszkodik, ami a helyes, s ezen keresztül képes a világot alakítani. Az ember nem függetlenül, hanem függő módon létezik a világban. Amennyiben elismeri függőségét, s a világegyetem jó és kiegyensúlyozó erőitől teszi magát függővé, akkor sikerrel jár. A tehén a rendkívüli engedelmesség és alkalmazkodás jelképe. Ha az ember ápolja magában ezt az alkalmazkodókészséget és önként választott függőséget, akkor él nélküli tisztaságra tesz szert és megtalálja helyét a világban.
A TŰZ képe: kétszer is felkel a világos. A nemes ember így továbbvíve e fényt bevilágítja a négy égtájat.
A két összetevő jel mindegyike a nappali Napot ábrázolja, vagyis a Nap tevékenységének egyfajta ismétlődéséről van szó. Ez a fényelv evilági működésére utal. A nagy ember a természet művét továbbviszi az emberi világra. Lényének tisztasága révén eléri, hogy a világosság egyre szélesebb körre terjed ki, s egyre mélyebben áthatja az ember belső természetét.
A lábnyomok keresztül-kasul haladnak. Ha az ember eközben komoly, akkor makulátlanság.
Kora reggel van. Kezdődik a munka. Miután az alvás során az ember el volt zárva a külvilágtól, most ismét kezdetüket veszik a világhoz való kapcsolatok. A benyomások keresztül-kasul csaponganak a tudatban. Sietős sürgés-forgás uralkodik. Ilyen- kor fontos, hogy megőrizzük a belső összeszedettségünket, s ne hagyjuk, hogy az élet forgataga magával sodorjon bennünket. Ha az ember komoly és összeszedett, akkor rendelkezni fog a szükséges tisztasággal ahhoz, hogy el tudja rendezni a rázúduló számtalan benyomást. Éppen az elején bír különös fontossággal az efféle összeszedett komolyság; ugyanis a kezdet tartalmazza minden továbbinak a csíráját.
A lenyugvó Nap fényénél az emberek vagy a fazekat ütik és énekelnek, vagy a közelgő aggkort hangosan panaszolják. Baj.
Itt a nap vége. Az alászálló Nap fénye az élet mulandóságára és feltételes voltára emlékeztet. A külső szabadság hiányában az emberek többnyire belső szabadságukat is elveszítik. A mulandóság vagy féktelen mulatozásra ösztönzi őket, hogy kiélvezzék az életet, amíg még lehet, vagy pedig elszomorítja őket, s maguk mérgezik meg a még hátralévő drága időt a közeledő öregkor feletti örökös sopánkodással. Mindkét megoldás rossz. A nemes ember nem tesz különbséget aszerint, hogy a halál korán, vagy később érkezik-e. Műveli személyiségét, kivárja a számára rendelt végzetet, s ezáltal szilárdítja meg sorsát.
Hirtelen az érkezése; Kiég, elhal, félrehányják.
A megértés tisztasága úgy viszonylik az élethez, mint a tűz a fához. A tűz a fába kapaszkodik, azonban el is emészti a fát. A megértés tisztasága is az életben gyökerezik, s ez is elemésztheti az életet. A dolog azon múlik, hogy hogyan működik. A jelen esetre a hullócsillag, vagy a szalmaláng képe volna megfelelő. Egy izgatott, nyugtalan jellem hirtelen felemelkedik, tartós hatást azonban nem tud elérni. Ilyen körülmények között rosszra vezet, ha valaki túl gyorsan kiad mindent magából és hullócsillagként elégeti magát.
Patakokban ömlő könnyek, sírva és jajgatva. Üdv!
Itt az élet elérte csúcspontját. Figyelmeztetés hiányában az ember ebben a helyzetben könnyen felemésztené magát, mint a láng. Ha azonban ehelyett egyaránt félretesz reményt s rettegést, s belátva mindennek a hiábavalóságát, könnyekre fakadva siránkozik, akkor ezzel megőrzi tisztaságát és a szomorúságra ismét derű következik. Ebben az esetben ugyanis valódi megtéréssel van dolgunk, nemcsak múló hangulattal, mint a harmadik helyen lévő kilences esetében.
A király arra használja fel őt, hogy vonuljon ki és fenyítsen. A legjobb ilyenkor a vezetőket megölni, a követőket pedig foglyul ejteni. Makulátlanság.
A fenyítés célja az, hogy fegyelmet teremtsen, s nem pedig az, hogy vaktában büntetéseket osztogasson. A rosszat a gyökerénél kell gyógyítani. Az állam életében a főkolomposoktól meg kell szabadulni, a követőket azonban kímélni kell. Az önnevelés vonatkozásában ez azt jelenti, hogy a rossz szokásokat gyökerestől ki kell irtani, az ártalmatlan szokásokkal szemben azonban elnézőek lehetünk. A túlságosan szigorú aszkézis ugyanis a túl szigorú büntetéshez hasonlóan nem vezet sikerre.